Csanád 2012. augusztus 24.-én született Budapesten.
Két hónapos korában vettük észre, hogy széklete kivilágosodott és a bőre sárgás színű.
Ekkor elvittük őt a háziorvoshoz, aki a Debreceni Klinikára utalt minket. Itt sajnos nem tudtak segíteni és továbbküldtek minket az I. sz. Gyermekklinikára, Budapestre.
Itt Dr. Dezsőfi Antal doktor úrhoz kerültünk, aki több hetes kivizsgálás után elmondta, hogy Csanádnak májátültetésre lesz szüksége.
Az események gyorsan pörögtek, olyannyira hogy februárban már Essenben (Németország) a Klinikán folytatódtak a vizsgálatok.
Itt azonban Csanád kritikus állapotba került, intenzív osztályra vitték és próbálták stabilizálni az állapotát. Sürgőssé vált a májátültetés, mert annyi méreganyag volt a szervezetében, hogy az pár nap alatt a halálát okozta volna. A máj gyorsan érkezett és 5 órás műtéttel megmentették az életét.
Két hónap elteltével (áprilisban) hazajöhettünk Magyarországra. Ahol az első laborvizsgálatkor kiderült, hogy egy komoly fertőzéssel érkeztünk, ami érintette a májat. Sajnos nem mehettünk haza, màjusban újra Essenben voltunk, aztàn Magyarországon, majd nyáron újra Németországba utaztunk.
Haza nem mehettünk így a Gyermekklinika Csecsemő osztályának a 10-es szobája lett az „otthonunk”. Nagyon erős antibiotikumokat kapott, draineket a pocakba… Felsorolni is fájdalmas azt a sok vizsgálatot, beavatkozást, amin át kellett mennie Csanádnak. Ezek mellett a tüdeje se volt rendben és a fülével is sok gond volt.
Végül novemberben hazamehettünk, jött egy kicsit jobb időszak, nagy pocakkal, sárgán..
Azután egy őszi napon bevérzett a nyelőcsöve, ekkor várólistára kerültünk és kiutaztunk Kielbe. 4,5 hónapos várakozás után jött a hír, hogy érkezett egy gyerekmáj Csanádnak.
A transzplantációt 13 órakkor kezdték és 8 órás volt. Éjfél volt már amikor bemehettem hozzá. Lélegeztetőgép, rengeteg cső, drainek és egy magatehetetlen 2,5 éves gyermek várt ott. Félhomály és a csoda, hogy életben van és sikerült a műtét.
Persze itt is voltak izgalmas pillanatok, de ezt is túléltük. Az osztályon gyorsan felépült és július végén hazajöhettünk. Budapesten már csak pár napot töltöttünk.
Utána otthon lábadozott Csani, majd miután megkapta az oltásait, mehetett óvodába. Idén pedig elkezdhette az iskolát.
Vidám, mozgékony, érdeklődő kisfiú, aki remélem, nem sok mindenre emlékszik a múltjából.
Nekünk felnőtteknek ez nehezebb, fájdalmas látni a gyerekünket betegen, de bízni kell mindig bízni a gyógyulásban!
Tudom, már nagyon sokszor mondtam köszönetet az embereknek, akik végigkísérték Csanádot ezen az úton, de ezt nem tudom elégszer elmondani, hiszen nélkülük most egy kis csodával szegényebb lenne az életünk.
Köszönöm kezelőorvosának Dr. Dezsőfi Antal doktorúrnak a gyógyítást és hogy erején felül is segített, segít mind a mai napig! A nővéreknek a Csecsemő osztályon és a Bel.-en, akik mindig ott voltak velünk (lelkileg is), a doktornéniknek és a német orvoscsoportnak, akik a transzplantációt végezték, Meike-nak és még lehetne sorolni lehet…
Köszönöm! 🙂
Ildikó, Csani Édesanyja